Czike László

                                    A süllyedő hajóról

Menekülnek a patkányok, hosszú tömött sorokban.

Ez a nagy tülekedés a legbiztosabb jele, hogy közel a hullámsír.

De nemcsak képletes értelemben.

Mostanra ím’ eljött újra a nagy hitehagyás, a köpönyegváltás, a hata­lom-és vagyonátmentés, a kapcsolatrendszer-konvertálás idő­szaka. Node, nem ám olyan hősi idők ezek, mint a rendszerváltás­környéki, az 1980-as és az 1990-es évek voltak. Olyan nagy i­dők ritkán ismétlődnek; nem lehet évente megforgatni a világot…

Hej, azok a grandiózus helycserés támadások! Azok a fantasztikus ügynökcserék! Mikor a balosból hirtelen jobbos lett, ké­sőbb a job­bosból újra balos, vagy mikor a kon­zervatív liberális­sá, a liberá­lis konzervatívvá, aztán mindkettő egy gombnyomásra keresz­ténnyé a­van­­zsált! Mikor a kisváro­si kocsmá­ros információs szakember­ré, a tsz-elnök fia magas rangú állambiz­ton­sági tisztté, az ingatlan­ügy­nök fia politológussá, if­j­ú rendszerváltóvá, az ávós főtiszt fest­ménykereskedővé vagy visszamenőleg kárpitossá, a kommunista párttitkár keresztény íróvá, majd szabadúszó könyvkiadóvá ved­lett át. És ezek még „egyszerűbb” esetek, csak úgy hirtelen csuk­lómozdulattal felidézve. Sej, azok voltak a történelmi idők, amikor ha valaki jó ütemben váltott köpönyeget, hamarost tweed-öltönyre és aranyórára is tellett neki. Mára mindenki – mint a malomjá­ték­ban - bebetonozta magát, így tökéletesen megszűnt minden társa­dalmi mobilitás.

Szóval menekülnek, átállnak, vigyáznak az életminőségükre.

A minap előtűnt a történelmi idők homályából egy régi, közismert rendszerváltó ismerősöm, akit amúgy – most Gyurcsány gyönyörű népies fogalomzavarával élve! – „a hátam közepére sem kívánok”, méghozzá a modern idők elektronikus hálózatának szárnyain. Azt kérte, igazoljam vissza az elektronikus aláírásommal, hogy „bará­tok" vagyunk, s akkor „hozzájuthatunk” egymás ismeretségi köré­­hez, vagyis „konvertálhatjuk”, s a magunk javára is fordíthatjuk a másik társadalmi „előfordulási területét”. Hát még milyen sikeres lehet az efféle „kommunikációs tranzakció”, hogyha a két ismeret­ségi körnek – matematikai halmaznak – nincs egyetlen közös, egy­mást átfedő eleme sem! Minden egyes „konvertált elem” abszolút tiszta nyereség, hiszen a bal jobba, a jobb balba, s mindkettő libe­rális-kereszténybe megy át. (Ne higgyék, hogy ez ellentmondás! Én pár évvel ezelőtt beszélgettem egy ifjú pártelnökkel – az egyik ne­ve Ibolyá­ra hajaz -, aki túldimenzionált keleti műveltségét komolyan azzal indokolta meg, hogy a hinduizmus alapos ismerete elmélyíti a ke­resztény hitet. Csodálkozott, mikor kételyeimnek adtam han­got. Gondolhatják, mennyire meglepődtem, sőt, megütődtem!)

A jelentkező „jó barát” igencsak fordulatos életpályát mondhat a magáénak, fi­­atal kora ellenére. Egy jó tízessel ifjabb nálam, mégis a rendszer­vál­tás „öregjei” közé sorolja magát. Pályája mérföld­kö­vei rövi­den így foglalhatók össze: ELTE Jogi Kar – Soros Alapítvány – anarchizmus - CEU – Fidesz – Szadesz – politológia – televíziók – tu­­dósklub – Ame­rika – könyvkiadás – publicisztika – ÉS – MSZP – magas állami tisztség. Aztán gyorsan vissza, az előzőekben felso­rolt-bemutatott élettérbe. (Értékes életének ma is tág a tere.)

Nos, tehát: hogy lennénk akkor retrospektíve (is?) – jó barátok?

Noha az eddigi életünkben szerencsére semmilyen kapcsolatunk nem volt. Ajánlatára emígyen válaszoltam, elutasítólag:

„Mindenekelőtt kérlek, fogadd türelemmel azt a nagyon határo­zott vé­le­ményemet, miszerint ezek a netes „kapcsolatépítő-rendszerek” csak arra valók, hogy munkát spóroljanak meg a szolgálatoknak. Voltam, kettőben is, aztán amikor megértettem, mire is való ez az e­gész, kiléptem belőlük, annál is inkább, mert „pozitív hozadéka” egyiknek sem volt, csak az alkotó időmet rabolták el. Csak „rossz” ismerőseim kerestek meg; a jókkal személyes a kapcsolatom.

Most jön a nehezebb része, ami az állítólagos „barátságot” illeti.

Az országos és történelmi – politológiai - összefüggések tükrében, úgy is, mint közgazdász, feltétlenül vallom, hogy a magyar nép ma elsősorban azért koldus­szegény, mert a hamis „rendszerváltás” u­tá­ni kontraszelekció folytán (kevés üdítő kivétellel) jobbára csak a tehetségtelen gazemberek gazdagodtak meg, természetesen a ma­gyar nép szörnyű kárára. Valódi polgárosodás máig nem zajlott le, azt blokkolták az új elit által bevezetett öncélú törvények és a ret­rográd politikai gyakorlat. Bevezettek egy áldemokráciát, mely­nek csak az intézmény-rendszere – úgy-ahogy - „valódi”. A demokrácia leple alatt elloptak mindent, ami eredetileg a népé volt, és külön­böző „barba-trükkökkel” ma is csak azon igyekeznek, hogy a tör­vénytelen és beteges, haladás-ellenes állapot örökké kitartson.

Mindebből is következik, hogy nem lehetünk jó barátok, mert egy­részt sosem voltunk, másrészt sem­miben nem értünk egyet. Sőt! Minden, amit a világról gondolsz, szöges ellentétben áll az én el­ve­immel, meggyőződésemmel. Meg aztán, hogyha a saját „baráti kö­re­i­met” megosztanám veled, az implicite segítséget nyújtana ne­ked, hogy kaméleon módjára, a ki tudja hányadik pálfordulásodat is problémamentesen végrehajthasd. Ne hidd, nem érzékelem azt, hogy most megint az objektivitás látszatában tetszelegsz önmagad és „baráti köreid” előtt, és mert észrevetted, hogy ennek a ballibe­rá­lis hatalom­nak jó időre befellegzett, legott nekiálltál a nemlétező (sosem létezett) nemzeti-jobboldali imidzsedet felépíteni.

Előttem nem világos, milyen politikai nézeteket vallasz valójában – szerintem nagyjából semmilyeneket, így politikai értelemben ép­p­­en úgy csak haszonleső tévelygőnek vagy tekinthető, mint világ­nézeted tekintetében -; mindazonáltal a cégéres csirkefogókkal jó ba­rát­ságban gazdagodtál meg, és „szakmai sikereidet” is csak an­nak köszönheted, hogy uszályába szegődtél a világot szétzüllesztő liberális szellemi főáramlatoknak.

Szeretném, ha megértenéd: soha nem lehetek, és nem leszek ha­za­árulók­nak, vagy azok barátainak a barátja.

Az meg már végképp képtelenség, hogy barátomként nyilatkozzam valakiről, aki sosem volt, és nem is az.”

Szeretettel: László