czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Háttérhatalom
Háttérhatalom : Csillagközi mag a földi Grálban

Csillagközi mag a földi Grálban

  2005.02.19. 15:38


Czike László
 
                    Csillagközi mag a földi Grálban  

Most Jim Marrs elképesztő könyvéről, ‘A titkos uralom’ címűről fogok írni.
Kétségbeejtő tény, hogy a legkülönbözőbb tudományos elméletek mennyire nem illenek egybe, mennyire ellentmondanak egymásnak is, de legfőképpen a Biblia genezis-történetének az intelligens emberiség kialakulását illetően a Földön. Ám legalább ennyire kétségbeejtő az is, hogy az emberiség a saját múltját és jövőjét, megszületését és kollektív célját tekintve legalább háromféle nézetrendszerrel - vallásossal, gnosztikussal és tudományossal - rendelkezik, illetve él együtt, mely nézetrendszereknek jószerivel még közös (tám)pontjaik is alig vannak! Mintha az emberiség többféle, ballasztszerű szellemi örökséget, mint értelmetlen koloncot cipelne magával egész eddigi történelme során, amelyek keresztbe-kasul zavarják és dezinformálják egymást s az igazságot hasztalanul kereső embereket. Mintha-csak többféle gigászi kozmikus erő vívna élethalál-harcot egymással az emberek halhatatlan lelkeinek megszerzéséért, örök rabszolgaságba döntéséért, - ahelyett, hogy egy viszonylag kiegyensúlyozott földi élet után találná meg mindenki a neki megfelelő (testhezálló) ‘érvényesülést’ a túlvilági örökkévalóságban is. Akinek a Pokol tetszik jobban - kerüljön a Pokolra; aki pedig az örök világosságra vágyik - hadd jusson a Mennyországba. Csak ne itt a Földön folytassanak öldöklő-vad háborúságot a földi mennyország eleve reménytelen projektjének realizálására, amivel furcsamód’ (?) épp a poklot építik ‘fel’ mindannyiunknak már itt a Földön!

Az úgynevezett tudomány önmagában a mai napig nem képes megmagyarázni a Világegyetem keletkezését az isteni teremtés - vallási - elmélete nélkül. A táguló Univerzum elméletéből könyörtelen vaslogikával következik, hogy a nulladik időpillanatban még minden ‘későbbi anyag’ egyetlen elméleti mértani pontban sűrűsödött össze, vagyis ekkor még a teljes univerzum nem volt több fikciónál, a teremtő Isten evolúciós terveiben. (Ebből is láthatjuk, hogy a fikció mindennél előbbre való.) Azután jött a cselekvő-alkotó ‘végrehajtás’: a vakító fényrobbanás, amelyből a fokozatosan felépülő anyag, a tér és az idő keletkezett. A tudomány ismét csak ‘bajban van’, amikor az élet megszületését próbálja megmagyarázni a Földön, vagy bárhol másutt. Vagy feltételezi, hogy az élet az Univerzumot alkotó ‘anyag’ legbensőbb funkcionális törekvése, - vagy a szervetlen evolúció alkalmas pillanatában segítségül hívja Istent, hogy ‘támassza fel’ a halott anyagot. Ugyan-így vagyunk a szerves evolúció csúcsán megjelenő állati ösztönnel s öntudattal, mely utóbbi már a legfejlettebb (fő)emlősök és legfőképpen az ember sajátja. Az öntudat az életnek az a csodálatos és furcsa megnyilvánulása, amivel a teremtés ‘visszatükrözésére’ törekszik, mintegy megköszönve Istennek: íme, ilyen lettem! Isten nélkül teljességgel értelmetlen, érthetetlen és megmagyarázhatatlan ‘tükör’-funkció; - nem csoda, ha a sebészek az agyban sehol nem lelik az öntudatot. Ám a legdöbbenetesebb az a kettősség, ami az embert jellemzi! Az ember nemcsupán öntudattal rendelkező (a teremtést visszatükrözni képes) biológiai lény, hanem független személyiség, akinek magasabb rendű önálló akarata van, amellyel teremteni és pusztítani egyaránt képes. Alkotni és szeretni tud, abszolút szépségre és végső igazságra törekszik; - ugyanakkor mérhetetlenül kapzsi s hatalomvágyó, féktelen kevélységében teremtője ellen tör, gyűlöl s rombol, ha az ‘agya’ elborul. Az ember ostoba, álnok állat és zseniális isteni géniusz egy személyben: isteni lélek lakik a tökéletlen porhüvelyben! A tudat = többé-kevésbé adekvát vissza-tükröződés; a lélek önálló isteni funkció. A pszichológia nevű áltudomány össze-keveri a szezont a fazonnal, a tudatot a lélekkel; - és olyan megnyilvánulásokat méricskél, illetve elemez, amelyek döntő hányada nem anyagi természetű. Ennél is nagyobb a gond - éppen ma olvasom a Leleplező című könyvújság 2003. V/4. számában, Drábik János: ‘Az agy feletti uralom megdöbbentő új világrendje’ cikkében, hogy kvázi-sátánista szellemiségű, indíttatású titkos laboratóriumokban és klinikákon már nagyjából 60 éve (!) kísérleteznek aktív tudatbefolyásolással, s már a magzati korban, az édesanya méhében beleavatkoznak az embrió tudatának fejlődésébe; elektrosokkal és egyéb fájdalom-okozással rekeszeket hoznak létre az agyban, amivel részekre osztják ‘a személyiséget’, kódolt utasításokat rejtenek el (titkos kódra ébredő alvó ügynököket képeznek ki), hollywood-i produkciókat (Óz, a csodák csodája, Alice csodaországban, Pocahontas, Harry Potter, stb.) fel-használnak rejtjeles tananyag rögzítésére, mesterségesen előidézett (hamis) tudat-állapotokat pszichedelikus szerekkel fixálnak, stb. -, mikor ezek az áltudományos ‘szakemberek’ sarlatán módjára belepiszkálnak a tudatba (mely csak tükörkép; - ti. a külvilágot érzékelő, kívülről jövő, és legbelülről, a személyiség mélyéről is érkező tükröződések összetett, összefüggő rendszere), akkor istentelenségükben, Istentől való elrugaszkodottságukban azt képzelik, hogy gonosz eszközeikkel és módszereikkel már a lelki folyamatokat (pszichológia) manipulálják. Mivel a lélekben nem hisznek; azt gondolják, hogy a tudat - a lélek. Pedig a lélek Istentől, közvetlenül a világ teremtőjétől való, s így ‘földi módszerekkel’ - mérhetetlen...
De honnan való az ember testét, illetve az annak (földi anyagból való) felépítését meghatározó genetikai kód? A földhözragadt, szűk látókörű ‘tudós’ erre habozás nélkül rávágná: „Hogy honnan? Hát nyilván a földi evolúcióból ered.” Azonban vannak, akik merőben más nézeteket vallanak magukénak; - mégpedig épphogy a ‘tudomány’ legmodernebb kutatási eredményei alapján. A szcientológia hívei úgy gondolják, hogy az ember a csillagok közül jött a földre; és ezt egyáltalában nem szimbolikus értelemben értve hirdetik. Jim Marrs könyvének utolsó része olyan kutatási irányok eredményeivel foglalkozik, melyek művelői fejükbe vették, hogy összeegyeztetik egymással az ember ősgenezisét leíró Ószövetséget, az őskori és ókori UFO-rajzokat illetve észleléseket és leírásokat, a paleontológiai-antropo-lógiai és régészeti leleteket, stb., stb. - tehát mindent mindennel, ami ismeret a rendelkezésünkre áll. A bibliai Ószövetség szerint például valamikor az őskorban ‘óriások’ is éltek a Földön. Ádám és Éva, mint a bibliai ősgenezis emberpárja, az Isten által teremtett első emberek - 900-1000 évig éltek; sőt, a gyermekeik és az unokáik között is többen elérték a 700-800 éves életkort, ám az élettartam ezután rohamosan csökkeni kezdett, bár néhány nemzedéken belül még akadtak páran, akik 200-300 évig éltek. Vagy: amikor az ember a Húsvét-szigeti kőszobrokat, az arcok méreteit látja - szintén óriásokra gondol. Igen sok rejtély megoldása utalhat arra, hogy az ember megjelenése a Földön, törzsfejlődése és szellemi evolúciója, technikai civilizációja, társadalmi kibontakozása egyáltalán nem egy felfelé ívelő, egyenes vonalú és töretlen sikertörténet. Jim Marrs könyve szerint az első lépés az lehetett, amikor valamilyen galaktikus telepítő brigád leszállva a Földre kvázi ‘beleoltotta’ az életet a szervetlen/szerves fejlődés révén kialakult ‘őstelevénybe’, miáltal megkezdődhetett az élővilág differenciált törzsfejlődése. Azután vártak, csak vártak - milliárd és millió évekig. Egészen addig, amíg megjelentek azok a főemlősök, amelyek közös ősei a mai emberszabású majmoknak és az embernek. Ennek az ősfajnak a testi adottságai (a központi idegrendszere, az agya, stb.) már lehetővé tették az öntudatra ébredést és az isteni lélek befogadását. ‘Annunaki’ az űrlények oly’ csoportját képviseli, akik magasabb rendű-rangú űrlényektől, de semmiképpen nem Istentől kapták az utasítást s a feladatot, hogy a Földön létre-jött emberszerű-emberszabású lényekből ‘génmanipulációs kísérleti úton’ embert, tehát öntudattal, önálló akarattal, önálló cselekvésre képes gondolkodó lényeket fejlesszenek ki. Az ősföldet gén-laboratóriumnak használták, főleg Kis-Ázsiában, Kelet-Afrikában és Mezopotámiában. A genetikai manipuláció lényege abban állt, hogy az emberszabású földi lények génjeit a magukkal hozott (magukból vett?) mintákkal ‘forrasztották össze’, amely műveletek eredményeként mindenfajta  ‘ős-homunkuluszok’ alakultak ki és népesítették be a Földet, rendkívüli fajtabeli sokféleséget produkálva. Voltak óriások és törpék, vörösek, zöldek és szürkék; egyszeműek, kétszeműek és háromszeműek, madár-emberek, kentaurok, tigris-és oroszlán-emberek, farkas-emberek, minotauruszok, stb. Egyesek kommunikáltak, mások viszont nem. (Gondoljunk csak az emberiség tudat-alattijában még ma is élő legkülönbözőbb ‘képzeletbeli lényekre’, a mondavilág óriásaira és manóira, az őskori barlangrajzok szkafanderes ufonautáira, egyes népek legendáriumában megjelenő ember-állat hibridekre, az Ószövetség furcsa alakjaira, stb.) Aztán az ‘Annunaki’ képviselői elrepültek - magára hagyták az igencsak megkavart földi állatvilágot. A ‘természetes szelekció’ újabb hosszú évezredei, netán százezredei következtek. Az űrlények időnként vissza-visszatértek, mintákat is vettek, meg-figyeltek, vizsgálatokat végeztek; - majd újra elrepültek. A szelekció során azok a lények, amelyek nem voltak képesek alkalmazkodni, fennmaradni - kipusztultak. Ami az ún. ‘értelmes előembereket’ illeti - valamennyien az ‘Annunaki’ törzsből ‘kitenyésztett’ populáció génjeit vallhatták magukénak; igen ám, de a különböző kísérletekből többfajta eltérő génállomány jött létre, melyek abban is különböztek egymástól, hogy eltérő arányban képviselték a földi és a földön kívüli evolúció génjeit. Két ígéretes fajta alakult ki 100-150 ezer évvel ezelőtt: a neandervölgyi és a cro-magnoni ősök, amelyek a mai Izrael területén egymás mellett éltek - ám nem tudtak egymással szaporodni, mert két külön fajt jelenítettek meg. Mikor  elérkezettnek látták az időt, újabb génmanipulációval lehetővé tették, hogy a cro-magnon-i ne csak fajtársaival, de a neandervölgyiekkel is képes legyen tovább-szaporodásra alkalmas utódokat nemzeni. Így a neandervölgyiek fokozatosan be-olvadtak az emberi evolúció fősodrába, a cro-magnoni ágba, amely innentől már egyedül képviselte a homo sapiens fajt. Az Annunaki többszörös beavatkozásai is mutatják, hogy egyrészt nem volt valós és kialakult koncepciójuk; másrészt, hogy a projekt részsikerei alapján döntöttek a kísérlet tovább folytatása mellett. Néha beszámoltak eredményeikről egy magasabb fórumon, s onnan kaptak utasításokat a folytatásra. A könyvben leírt történet szerint az Annunaki alapvetően rabszolga-célra tenyésztette ki a földi embert, azért, hogy neki dolgozzon. Arról nem szól a Fáma, hogy mit. Lehetett ez bányászat, gyűjtögetés, vagy bármi más; ámde a leg-valószínűbb mégis az - tekintettel a sokoldalú genetikai kísérletekre -, hogy maga az újonnan kikísérletezett emberi génállomány, annak elképesztő változatossága volt a Föld nevű Annunaki-laboratórium legfontosabb terméke, amelyet azután az egész Tejútrendszerbe, netán a teljes Univerzumba tőlünk exportáltak a lakható bolygókra. Az mindenesetre biztos, hogy a földi emberiség öntudatra ébredése és önerejű civilizációs fejlődése, intelligencia-hányadosának gyors növekedése, saját technikájának (hadieszközeinek) rohamos kifejlesztése - nem szerepelt Annunaki legfontosabb céljai között. Az ember civilizációja öntörvényűvé vált; úgy is lehet mondani, hogy az ember szelleme - terven felül - kiszabadult a palackból...!

Maga a könyv így ír ‘a folytatásról’: „Az összes titkos társaság titokban őrzi ma is a tudást erről az egyetlen Istenről, aki az embert teremtő Annunaki fajt is megteremtette, valamint őrzi azt a bizonyosságot, hogy az életnek nem csak anyagi oldala van. (...) A teremtésnek és az emberi faj eredetének ez a sumér magyarázata lenyűgöző. Nemcsak önmagában alkot egységes egészet, de a világ minden tájáról származó bizonyítékok is kellően megerősítik. Ezen kívül hihető magyarázattal is szolgál a Földön mindenütt tapasztalható meglepő szabálytalanságokra, titkokra. Egyszerűen több értelme van, mint a tudomány sok eddigi próbálkozásának arra, hogy ezeket megmagyarázza. Elérkeztünk a Titkok Titkához, a misztikus iskolák és a titkos társaságok által évezredeken keresztül továbbadott rejtett tudáshoz: nemcsak, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, de megteremtésünkben minden bizonnyal szerepet játszottak a nem emberi értelmes lények. (...) Erich von Däniken 1998-ban így írt erről: ‘Ahogy a földönkívüliek óriás űr-anyahajója belépett a naprendszerünkbe, a fedélzetén tartózkodók a legkülönbözőbb életformák gazdag változatosságára bukkantak, köztük a mi primitív őseinkre. A földönkívüliek fogtak ezek közül egyet és módosították génjeit - ami ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen.’
Egyes szerzők, például Charles Fort, William Bramley, David Icke és R. A. Boulay szerint az emberiség alig több, mint idegen urak által irányított állat-csorda. ‘Úgy tűnik, az emberiség csak egy szolgafaj, amely egy kis galaxis el-dugott bolygóján tengődik - jelentette ki Bramley 1989-ben. - Az emberi fajt egy földönkívüli civilizáció egykor munkaerőként használta fel, és még ma is a tulajdonának tekinti, teljes joggal. Hogy meg is tartsa tulajdonában, s hogy a Földet mintegy börtönként tartsa fenn, ez a másik civilizáció (a ‘Börtönőrök’) végeérhetetlen ellentéteket szított az emberi lények között, elősegítette szellemi hanyatlásukat és biztosította, hogy az embernek szüntelen és kegyetlen fizikai nehézségekkel kelljen megküzdenie a Földön. Már évezredek óta ez a helyzet, és ma sincs másképp.’ - ‘Összefoglalásként elmondhatjuk - írta Icke 1999-ben -, hogy egy kevert vérvonalú (egy gyíkféle és ember kereszteződésével létrejött ‘királyi’) faj lakott az őskorban a Közel-Keleten, és az azóta eltelt évezredek alatt az egész bolygóra kiterjesztette uralmát, olyan intézményeket (vallásokat) hozva létre, amelyek értelmileg és érzelmileg gúzsba kötik a tömegeket, illetve háborúkba sodorják őket.’ Boulay véleménye szerint ‘évezredek óta csak arra kondicionálják az emberiséget, hogy tagadja le valódi származását, mi pedig csillapítószerként az amnézia egy kényelmes formáját fejlesztettük ki. Vagyis elfogadtuk a saját befolyását újra meg újra gondosan átörökítő papság és egy tudományos közösség történelemmagyarázatát.’ Charles Fort újságíró 1941-ben eme következtetésre jutott: ‘Szerintem mi valaminek a tulajdona vagyunk. Azt hiszem, valamihez tartozunk; valamikor régen a Föld senkiföldje volt; ám aztán más világokból valakik megérkeztek és gyarmatosították, harcoltak egy-mással a birtoklásért, és most valaminek a tulajdonában van.’ Alan F. Alford eltöprengett, hogy vajon a régi istenek hogyan próbálhatják meg ma is fenn-tartani uralmukat. ‘Bárki felbukkanhat, és azt állíthatja magáról, hogy Jézus vagy Jahve - írta. - Épp ezért nem lenne sok haszna, ha az istenek közvetlenül a népnek jelentenék ki magukat. A visszatérésük hírét csak azokkal tudatnák, akiknek ez valóban hasznos információ, és csak néhány magas rangú vezető találkozhatna velük. Úgy tűnne, hogy az élet a szokott mederben folyik tovább, ám változás történne a politikában. Jelenlétüket tehát megmagyarázhatatlan eseményekben, a kormányzati politika megváltozásában, továbbá értelmetlen háborúkban lehet felfedezni, valamint talán a megnövekedett kormányzati titoktartásban.’ Más szerzők, így például a szabadkőműves Hall és Mackey, s a keresztény Webster is Mezopotámiát jelölték meg a titkos tudás forrásaként, de az emberi s nem emberi lények közti választóvonalat a fény és a sötétség meta-fizikus küzdelmeként értelmezték. Webster a ‘20-as években feltette a kérdést: ‘Hogyan is lehetne a világban működő Okkult Hatalom létezését figyelmen kívül hagyni? A rombolás gyakorlati munkáját (pl. Irak lebombázását!) világ-uralomra törő emberek, szekták vagy emberfajták végezték el, de a mögöttük álló hajtóerő a sötétség valóságos hatalma, amely örök küzdelemben áll a fénnyel.’ Mackey megállapította, hogy az ősi tudás ‘két nagy vallási igazságot’ foglalt magában: Isten egylényegűségét és a lélek halhatatlanságát. Rámutat, hogy régi szabadkőműves ‘Alkotmányok’ ezt a rejtett tudást vagy ‘tudományt, ahogy mindig nevezik, Lámechtől (Noé vízözön előtti apjától) Nimródig (a legendás sumér vezérig) vezették le, aki Bábel tornyának építésekor meglelte, vagyis feltalálta a Kőművességet, tőle pedig Euklidész görög matematikusig, aki azt Egyiptomban megalapította, ahonnan az izraeliták Júdeába vitték, ahol viszont a Templom építésénél Dávid és Salamon alapította meg (...); eljutott Franciaországba (...), Franciaországból pedig Angliába vitték.’ Hall szerint e tudással ‘át lehet lépni az igazat a hamistól, a szellemit az anyagitól, és az örökkévalót a múlandótól elválasztó vonalon.’ Szerinte az ősi tudást az ember ‘elődeitől, a Kígyókirályoktól kapta, akik a Földet uralták. Eme Kígyókirályok alapították meg a misztikus iskolákat (...) és az ősi okkultizmus más formáit.’ A tudást birtokló, vérvonala és gondolkodásmódja révén a régmúltba vissza-nyúló elit hihetetlen mértékű ősi hatalma az, mely az emberi képességek teljes kibontakoztatására tett összes jelentős kísérletet megpróbálta elbitorolni vagy ellenőrzése alá vonni, már jóval a kereszténység megjelenése előtti időtől fogva egészen a New Age-ig. Mivel egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez a tudás (vagy világnézet) még mindig szigorúan el van zárva a titkos társaságok belső szentélyébe, úgy tűnik, csak három lehetőség áll fenn. Az első az, hogy a kis létszámú belső elit megpróbálja még jobban megnövelni vagyonát és hatalmát, hogy kapcsolatba lépjen ősi teremtőinkkel (a nem emberi értelmes lényekkel). A második az, hogy már kapcsolatba is léptek velük, és jelenleg e nem emberi lények segítik vagy irányítják őket. A harmadik pedig az, hogy ők maguk az ősi teremtők, az Annunaki, a Kígyókirályok. Ha az emberi történelemnek a sumér változata az igaz, akkor lehetséges, hogy az Annunaki lények még mindig itt vannak, fejlett technikájuk segítségével különféleképpen álcázva magukat (ők lehetnek akár az UFO-k, a rejtélyes repülő csészealjaikkal). Végeredményben: míg Szodoma és Gomorra elpusztítása a mi időszámításunk szerint már több mint négyezer éve történt, Annunaki mércével mérve alig több, mint egy év telt el azóta. (...) A múltban a háborúkat és a vallást igen sikeresen használták fel irányító mechanizmusként. Mostanában viszont, amikor a nukleáris fegyverek kizárják a nagyarányú háborúkat, a vallási intézmények napja pedig már le-áldozóban van; - a gazdaság, vagyis a pénz hatalma lett a titkos társaságok belső elitjének eszköze a tömegek kézben tartására. (...) Ahogy belépünk a III. évezredbe, úgy látjuk, hogy az új gondolatok, új nézetek és az új tudásanyag egyre növekvő sebességgel löknek minket előre. Azon vesszük észre magunkat, hogy e kétségtelenül rendkívüli korban világképünk és gondolkodásmódunk folyton a megértés újabb és újabb útjaira tér. Egyedül 1999. első hónapjaiban számos olyan programot láthatott az amerikai televíziók közönsége, amelyek kormányzati összeesküvésekről, ufókról, és velünk kapcsolatba lépő földön-kívüliekről, a nagy piramisban felfedezett új termekről és alagutakról, vagy épp a fejlett őskori civilizáció egyre bizonyosabb lehetőségéről szóltak, és még további titkok feltárását ígérték. (...) A valamikor tiltott témák ma - közhelyek. (...) A tudás valóban hatalom. Ideje, hogy akik igazi szabadságra vágynak, erőt vegyenek magukon, és felvegyék a harcot azon hatalmak ellen, kik félelmet és széthúzást keltve akarnak uralkodni. (...) Az igazságot mindenkinek meg kell tudnia, nem csak a titkos társaságok manipuláló elitjének. (...) Akik hatalomra és mások fölötti befolyásra törnek, általában el is érik azt, és meg is akarják tartani. Ám a nyers erőszak már nem alkalmazható. Ma már csak félrevezetés és titkolózás segítségével tudnak a 6 milliárd főnyi emberiségen uralkodni. A titkolózás ideje lejárt. Ahogy János evangéliuma (8,32) írja: ‘Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket’.”                             

Vác, 2003. október 28.

                                                             Czike László

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.