P.P.: Bundika, a fekete szőrcsomó 

Talán mindannyian ismeritek „Piroska és a farkas” történetét, hol a hiszékeny kis Piroska elhitte a farkasnak, hogy ő is a nagymamán szeretne segíteni, de tudjátok a farkas csak felfalni szerette volna a nagymamát. De a vadász bácsi megmentette Piroskát és a nagymamát is. A butuska kislány közben felnőtt, s születtek saját gyermekei - öt kislánya és egy kisfia. Egy nap a gyerekeket nagy meglepetés érte. Már aludtak, amikor Apukájuk vidékről érkezett haza, s a kezében egy cipős dobozt tartott - „ajándék a gyerekeknek”, mondta -, amiből kis motoszkáló hang hallatszott. Álmosan kászálódtak ki ágyukból, s kíváncsian várták, mit  hozhatott Apukájuk, hat testvérnek együttvéve, egy ilyen kis dobozban?! Főleg, ami még mocorog is... Hamar kiderült a rejtély: egy icike-picike fekete szőrgombolyag volt a dobozban! Fekete kiskutya, fehér mellénykével és pici, fehér tappancsokkal. Hatan egyszerre üdvrivalgásban törtek ki, és éjszaka ide, éjszaka oda - játszani kezdtek vele. Még a legkisebbek sem tudtak elaludni a jövevény láttán! Azon nyomban összeült a családi kupaktanács, ki legyen az igazi gazdája, mert ugye, egyszerre mindenki nem lehet... Ki fogja levinni sétálni naponta háromszor is, ki fogja feltakarítani, ha véletlenül bepisil, ki fog enni adni neki, és még számtalan kérdést kellett megbeszélnünk azon az éjszakán. A legfontosabb döntés még csak ezután következett, mi legyen a kiskutya neve? Ahogy ott ült félénken a doboz közepén a fekete szőrgombolyag, fehér kis tappancsokkal és mellénykével, nagy barna szemeivel, ahogy nézett a sokadalomra: bizony egy összement kis bundás mackóra hasonlított a legjobban, így hát hosszas vita után BUNDIKA lett a neve.  Mindenki kedvence lett, és a sok feltett kérdésre ő maga adta meg leghamarabb a választ, mert ő maga választotta ki a fél tucat gyerek közül az igazi gazdiját, és a későbbiekben is leginkább csak neki engedelmeskedett. Olyannyira megszerették egymást Zsuzsikával, hogy azt is megérezte, mikor érkezik haza az iskolából! Felült az ablakba és ha a szomszéd utcába ért Zsuzsika, máris halk nyöszörgéssel és nyüzsgéssel, le-föl rohangálással jelezte, mindjárt itthon lesz az ő szeretett gazdija. Aki, ahogy csak belépett az ajtón, őt üdvözli először, mindjárt viszi is sétálni és játszani, s természetesen agyonkényezteti, a kezéből finom falatokat ad majd neki. Zsuzsika sok mindent megtanított Bundikának, ámde olyasmiket is megengedett neki, amit mi szülők nem jó szemmel néztünk. Mikor nem láttuk,  még az ágyába is felengedte! A barátnőivel együtt vitték sétálni, s az út széléhez érkezve, az „ül, marad!” utasításra azonnal tudta: amíg a gazdija nem int neki, addig ott kell ülnie. Egyszer a gyerekek vidáman tereferéltek egymással és észre sem vették, hogy már egy másik utcában járnak, és Bundika nincs velük, mert elfelejtettek inteni neki, hogy már ő is átjöhet az úttesten. Rettentően megijedtek, ezért gyorsan visszaszaladtak oda, ahol leültették a járda szélére; és képzeljétek, csodák csodája, Bundika még mindig ott ült és várta a gazdija jelét, mikor mehet át végre ő is az úttesten! Akkor egyszer szerencséjük volt; - a gyerekek utólag végiggondolták, milyen szörnyűségek is történhettek volna, és ettől kezdve még  fokozottabb figyelemmel gondozták és sétáltatták Bundikát. Megértették, hogy a szeretett kis élőlénnyel nem elég csupán játszadozni, felelősséget is kell vállalni érte... Bundi, a rövidszőrű tacskó anya és schnauzer apa keveréke, - 13 évig élt. Még rengeteg izgalmas történetet mesélhetek róla, ha érdekel benneteket. Ha van kutyusotok, addig is vigyázzatok rá! Mindenkit puszilok: a Ti Piroska nénitek!

Vác, 2003. augusztus 17.

                                                               Pálmaházi Piroska