czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Pénzmosás
Pénzmosás : Pénzek, titkok, megfigyelők

Pénzek, titkok, megfigyelők

  2005.03.15. 11:11


                                   Pénzek, titkok, megfigyelők

Aki eddig nem tudta volna, az jól teszi, ha most megtudja.
Megvalósult, immár tízéves múltra visszatekintő liberális polgári demokráciánk jogállamában mélyreható összefüggéseket kutatni, a tények láncolatát feltárni,  célzatos oknyomozást folytatni kizárólag kommunista történészek és félállami titkosszolgálatok, illetve nemlétező titkos társaságok joga és lehetősége.
A bizonyítékok, a tényanyag, a szükséges dokumentumok összegyűjtését fedő-cégek végzik. Tevékenységük mechanikus rabszolgamunka, - az analízis és a szintézis, a dedukció és a redukció, az absztrakció és a konzekvenciák levonása, valamint a (pre)koncepció megalkotása és a (pre)judikáció a mindig háttérben maradó politikus megrendelők/megbízók joga és feladata.
Aki nem éri be ennyivel, az legott magára vessen.
A fedőcégek roppant érdekes képződmények. A tényleges kommunizmus idő-szakában (1945-19??) pontosan lehetett tudni - noha szigorúan titkos volt! -, hogy pl. a Lámpagyárban robbanóanyagokat, a Gázgyárban géppisztolyokat, a Szerelvénygyárban lövegeket és lövedékeket gyártanak, - a Mogürt pedig mobil rakétakilövő-állomásokat, valamint tank-alkatrészeket export-importál.
Külön érdekesség, hogy a közszolgálati Magyar Televízió ténylegesen a közt, mármint a kommunista társadalmat szolgálta híradásaival és műsoraival.
Napjainkra mindez gyökeresen megváltozott, semmiről nem lehet pontosan tudni, hogy valójában micsoda, pedig "hivatalosan" szinte semmi nem titkos.

Visszatérve a főcsapásra, bárki a szememre vethetné, - miért is nem tekintem potenciális oknyomozó/tényfeltáró szerveződéseknek az írott és az elektronikus médiumokat: a hírlapokat, a publicistákat, vagy a kereskedelmi televíziókat?!
Ugyan, kérem! Hiszen majdnem valamennyien közvetlenül a politikai hatalom kreatúrái, letéteményesei, illetve megbízottai, miáltal effektív megélhetésük, fennmaradásuk a tét. Akié a pénz, a vagyon, az információ (a sajtó, a megbízás, a hitel és a hirdetés), - azé a hatalom. Akinél a pénz, - az fizeti a zenészeket, és rendeli meg, hogy éppen melyik nótát játsszák. Senki nem piszkít a fészekbe!
Az elemi érdek ma is az általános (el)hallgatás, - extrém hír csak olyan jelenhet meg, amelyet a központból ellenőriztek, jóváhagytak, igazoltak és levajaztak.
Olyan híradás napvilágra kerülése tehát, amely szembenáll a Központ érdekei-vel, vagy pláne kifejezetten a központ ellen szól, - eleve teljes képtelenség.
A polgári demokráciában a kormányzás legfontosabb motívációja a lakosság lelki nyugalmának, fizikai és szellemi békéjének maximális biztosítása, ezért azok a híradások még kevésbé jelenhetnek meg, amelyek a Központ érdekeivel leginkább "egybeesnek", ugyanis lelepleződhetne a hatalom működésének algo-ritmusa, széles tömegek tekinthetnének bele az uralkodó elit hálószoba-titkaiba.
Az ellenszegülő igazságokat elhallgatják, a lényegbevágóakat pedig titkosítják.
Ennek megfelelően csak a bulvár-információk képezik a lakosság fogyasztását.
Az előzőekre tekintettel, rendkívül nehéz helyzetben vagyok, hiszen bármiféle halovány összefüggés publicisztikai felvázolása polgári személyiségi jogokat sérthet, amennyiben viszont semmilyen összefüggés felismerésére nem ragad-tatom magam, úgy a legerősebb tények is "írói munkásságom" áldozataivá válhatnak. Effektív vádak maximum a TV2-ben hangozhatnak/hangozhattak el, ezért csak tényekről, tényezőkről írok, - párhuzamot, összefüggést vonjon más.
A tények szárazsága ellenére szép kis történet az, ami végül kikerekedik.
A helyzet drámaisága is megkívánja, hogy rögzítésükhöz forgatókönyvszerű dramaturgiai módszereket hívjak segítségül. Így elkerülhető a szószátyárság.
Színhely: az MTV Rt. Irodalmi és Drámai Műsorok Szerkesztősége, valamint az Elnök hivatali dolgozószobája. (Itt sem kötés, sem felbontás nem történt.)
Történik: az 1996. és 1998. közötti történelmi időszakban, részben napjainkig.
Résztvevő cégek: MTV Rt., Félix Film Kft., Félix Invest Kft.,Pólus Center Rt., WÉS Rt., Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium, Munkaügyi Miniszté-rium, BIT, Xénia-Láz Egyesület. 
Szereplő személyek: Schmuck Andor, a Xénia-Láz Egyesület vezetője, Kiss Péter a BIT vezetője majd munkaügyi miniszter, Czégé Zsuzsa ügyvezető és producer, Máté László pártpénztárnok majd milliárdos vállalkozó, Űrgammák.

Mint ismeretes (Magyar Hírlap, - 1999. május 10., hétfő): az ún. Megfigyelési Botrány legújabb fejleménye, miszerint állítólag a Xénia-Láz Mozgalom vezetői adtak volna "titkos megbízást" 1997-ben, Pokorni Zoltán FIDESZ-frakcióvezető megfigyelésére, kompromittáló célzattal. A TV2-ben Pálfy István műsorvezető vendége, Schmuck Andor (1999. május 8-án pénteken) folyószámla-kivonattal is bizonyította, hogy a Xénia-Láz Egyesület sohasem kapott támogatást a WÉS Rt.-től, Máté László volt MSZP-pénztárnok, ma nagyvállalkozó cégétől.
"Egyetlen olyan céget sem támogatott a Munkaügyi Minisztérium, amely kap-csolatban állt a Xénia-Láz Egyesülettel." - jelentette ki Kiss Péter, volt munka-ügyi miniszter a Magyar Hírlap hivatkozott cikkében. A most MSZP-s képviselő hozzátette még: "Nincs olyan vállalkozás, amely azért kapott a munkaügyi tárcától pénzt, hogy azzal a Xénia-Láz Egyesületet támogassa. A WÉS Tejipari és Kereskedelmi Rt. visszafizette a 35 millió forintot, mivel nem tudta teljesíteni a szerződés feltételeit."
Minden világos tehát, - felröppent ugyan a lufi, de rögtön ki is pukkasztották.
Mindenki boldog - ezt is megúsztuk! -, a néző is elégedett: mégiscsak derék emberek ezek, különösen a műsorvezető őrködik jól a közélet tisztaságán. Tévedni emberi dolog, igazán kár, hogy nem volt lelkiereje bocsánatot kérni.
Azonban: Schmuck Andor a valót állította ugyan, de nem a teljes igazságot. Persze miért is beszélt volna olyasmiről, amit senki nem kérdezett meg tőle?! Kétségtelen tény, hogy a bemutatott bankszámla-kivonat igazolhatta, miszerint a WÉS Rt. nem támogatta - különösen nem közvetve, a Munkaügyi Minisztérium-tól származó pénzzel! - a Xénia-Láz Egyesületet. Vannak azonban más tények!
A Xénia-Láz Mozgalmat (és az azt vezető Egyesületet) eredendően az MSZP mint oktatási fedőcélú politikai mozgalmat hívta életre, - annak érdekében, hogy az egykori kisdobos-és úttörő mozgalom mintájára már gyermekkorban megkezdődjék a szocialista nevelés, amely később BIT-esekké érleli a baloldali eszmékre fogékony fiatalokat.
A Xénia-Láz Mozgalom 1997-ben már hetvenhatezer beszervezett gyermeket számlált. A mozgalom központi figurája, kötődési pontja, cselekvési programja  az Űrgammák tévé-sorozat, amelynek producere Czégé Zsuzsa, aki egyben a Félix-Film Kft., valamint a Félix-Invest Kft. ügyvezetői tisztét is betölti.
A közszolgálati Magyar Televízió Rt. - mindig újbóli szerződés-hosszabbítások következményeként - 1997. végéig 160 darab, egyenként 25 perces folytatásos részt sugárzott, amelyekért összességében  sokszáz-millió forintot fizetett ki,  részenként tehát többmillió forintot. Ez elképesztően magas összeg, - a sorozat ezzel fajlagosan az MTV Rt. egyik legdrágább adása volt.
A minősíthetetlenül alacsony színvonalú filmsorozat egyik alapötlete, lényegi elgondolása, pénzügyi bázisa - mint termék! - az az állítólagos "energia-ital", amelyet a WÉS Rt., a filmsorozat meghatározó szponzora a tejüzemi mellék-termék tejsavóból állított elő, és amely a filmfőhősök IQ-jának növelését volt hivatott szolgálni, tanulmányi eredményeik javítása érdekében.
Nem ismeretesek részletes laboratóriumi vizsgálati eredmények, illetve hatás-elemzések arra nézvést, hogy a Máté-ital valóban energia-ital volt-e, mintahogy az egész filmsorozat ezt fennen hirdette, - de arról sem, hogy vajon növelte-e a szereplők IQ-ját is, vagy csupán a Félix-Film Kft. és vezetőinek bevételeit?!
Tény azonban, hogy az MTV Rt. horribilis összegeket fizetett ki a sorozatért a Félix-Film Kft.-nek, - de a WÉS Rt. is csillagászati szponzorációs díjat fizetett az MTV Rt.-nek! Annak eldöntése, hogy az állítólagos energia-ital Űrgammák-filmsorozat általi reklámozása eredményezte-e vajon a kereskedelmi forgalom, a haszon kívánatos mértékű növekedését (tehát a hozamtöbblet fedezte-e a rek-lám költségeit?), - maradjon csak a WÉS Rt. üzleti titka.
Az Űrgammák-filmsorozat az MTV Rt.-n belül mindvégig különleges kezelést kapott és élvezett. A homály terjengése már azzal elkezdődött, hogy a kapcso-lódó szerződés, illetve a műsor gondozása elejétől fogva nem a Szórakoztató-, vagy a Gyermek és Ifjúsági Szerkesztőség feladata volt, hanem érthetetlenül az Irodalmi és Drámai Műsorok Szerkesztősége hatáskörébe tartozott.
A szerkesztőség vezetője egyébként 1997. közepétől (egy ízben írásban is) kérte az MTV Rt. elnökét a sorozat leállítására, és/vagy elvételére a szerkesztőségtől. Az Űrgammák-sorozat azonban az utolsó szerződés-módosítás végteljesítéséig  adásba ment, - az MTV Rt. maradéktalanul ki is fizette annak ellenértékét, mi-közben más szállítókkal szemben többmilliárdos tartozást halmozott fel.
Az elnök nem mondhatta fel a szerződést, mert - mint gyakran mondotta volt! -   azonnal felállították/felmentették volna a beosztásából. Vajon kik?!
Az említett dokumentumok, szerződések, nyilvántartások, tények, adatok és összegek rendre megtalálhatók az MTV Rt. irattáraiban, illetve számvitelében.

A Félix-Invest Kft. 1997. tavaszán új vállalkozási szerződés kötését kezdemé-nyezte az MTV Rt. elnökénél, amely Űrgammák-vetélkedő műsorsorozat be-indítására irányult. A projekt csomagtervében szerepelt a NAT célkitűzéseinek propagálása ellenében a Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium támogatá-sának elnyerése is. A vállalkozó új stúdió felépítését kérte az MTV Rt. óbudai telepén, amellyel együtt a vetélkedő teljes költségvetése százmilliós összegre rúgott. A szerződés-tervezet a műsort az MTV Rt. Közművelődési Szerkesztő-sége gondozásába utalta. A "Csodák Palotája" felépítésére a Pólus Center Rt. vállalkozott volna. Realizálására sohasem került sor, mert a szerződés aláírását az MTV Rt. elnöke elutasította. Netán emiatt menesztették?!

Schmuck Andor tényeket állít(hat)ott, amikor a TV2 hírműsorában tagadta a WÉS Rt. közvetlen anyagi támogatását, - ezzel tehát semmi gond.
Az igazság az, hogy a szponzorálás a közszolgálati televízión át zajlott.

Az még csak hagyján, hogy az űrgammák-jellegű műsorok szponzorálását a Média Törvény kezdettől fogva kategórikusan tiltja, - amit egy kormánypárt tenni akar, azt úgyis mindig megteszi. Aki a törvényt hozza az, nyugodtan meg is sértheti.
Az sem sokat számít, hogy a Kordaxot (lásd még: Olaj-gate!) az államnak cca. 20 milliárd forint adótartozással örökre eladósító egykori pártpénztárnok tej-üzeme kit, mit, miért és mennyivel szponzorál a tejsavó-energiaital képzeletbeli vagy valós nyereségéből. Vagy akármilyen pénzből, ami törvényesen az övé.

A valódi kérdés az, hogy: miért fizetett a közszolgálati MTV Rt. engedelmes fejőstehénként 8-10-szeres árat a Xénia-Láz Mozgalom kétségtelen eszmei-ségét a gyakorlatban pénzügyileg megalapozó Űrgammák-filmsorozatért?!


Megjelent: a Demokratában, - 1999. június 3-ikán.

 

 

 

 


 

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!